A szőnyegszövés és –csomózás fejlődését nemcsak az életkörülmények, hanem az időjárás szélsőséges hőmérsékletkülönbségei is indokolták. Az emberek először állatszőrbe bújt, és a megölt állatok bőrét használta díszítésül vagy ruhaként. A történelem azonban továbbhaladt, és az ember rájött arra, hogy az állati szőrt nem csak az állat elpusztítása után használhatja. De ahhoz, hogy a szövés és a csomózás technikájának elgondolása megszülethessen, bizonyos társadalmi fejlődés volt szükséges. Idő kellett ahhoz, hogy az élő, saját maguk által tartott állatok gyapját, szőrét, összesodorván fonallá alakítsák. Ebből szövött, csomózott sorokat készítve állították elő az első szövetféleségeket. Mivel az alapanyagot az állattenyésztés szolgáltatta, gyapjút, kecskeszőrt, teveszőrt, a magas helyeken a jak gyapját, Távol-Keleten a hernyóselymet is felhasználták szőnyegek és szőttesek készítésére.
Az elkészítési mód szerint kétfajta szőnyeget különböztetünk meg. Az egyik valamivel bonyolultabb technikával készült, ez a csomózott szőnyeg, a másik- a legtöbb esetben- viszonylag egyszerűbb készítésű, ez a szövött szőnyeg. A legrégebbről fennmaradt szövött lelet az Indus völgyéből származik.
Az egyiptomi Óbirodalom idejéből feltárt sírok megnyitásakor is szép számú jó állapotú textília, valamint szövettöredék került elő.
A szövött szőnyeg felületét nem a gyapjúszálak metszete, hanem elfektetett, hosszanti szövése adja meg. Ezek kora a Kr. E. 1400. évre tehető, és IV. Thutmószisz fáraó sírjából kerültek elő. A bolyhos (szövet) csomózással készült textíliákat a Kr.e. III. századtól ismerjük. Ez a technika eltér a többitől: kilenc leszövőszálat követ egy három láncból álló megerősített leszövőszál, utána egy egész sor „szenné” csomózás. Ezt követően megint kilenc leszövőszál, és így folytatódik tovább…
Az Egyiptomból származó textíliák közül ismert még a híres Tutankhamon fáraó sírkamrájában talált lelet. Ennek technikája az a napjainkban is talán a legismertebb szövésmód, amelyet mindenütt előszeretettel alkalmaznak, az úgynevezett „kilim-technika”, mely a ripszövéssel rokon. Ez egy igen egyszerű, a felvető és leszövő szálak szövésével kialakított felület. A sűrű leszövők egységesen fedik a felvetőszálakat. Mindkét oldaluk egyformán használható. Bár a szövésük hasonló, mégis van különbség az egyes területeken készült daraboknál. A balkáni, szabálytalan szövés a piroti szőttesekre jellemző. A kaukázusi és egyes török területeken a sliccszövést alkalmazzák szívesebben. Erre azonban később visszatérünk.
A szőttesek formavilágára és színharmóniájára nagy hatással volt az egyes vidékek népművészete.
A perzsa területekre az élénk szín, egyes török területekre a pasztellszín, a türkmén szőttesekre a rozsdabarna és a bézs színkombináció volt jellemző. A szőttesek, mivel elkészítésük különbözik a csomózottakétól, más-más ornamentikát képviselnek.